Az erdész a csemetefáihoz a makkokat és magokat parkokban gyűjtötte...

Molnár Zsolt helyi erdész csemetefákat ajánlott fel a cserkeszőlői lakosoknak, melyeket az ő segítségével ültethetnek el, de csak közterületre, a házaik elé például, írta a szoljon.hu. Eddig 25 fát fogadtak örökbe, így zöldítve Cserkeszőlőt.

Az erdész a csemetefáihoz a makkokat és magokat parkokban gyűjtötte, olykor közmunkások is segítették, de megtörtént, hogy óvodásokat, napközis diákokat kért meg erre a feladatra, akik cserébe kaptak egy nagy vödör nápolyit.

Ezeket a magokat aztán saját portámon ültettem el és gondoztam idáig. Most, hogy már háromévesek lettek, szeretném a fákat örökbe adni a lakosoknak. Feltételem az, hogy csak közterületre ültethetik, például a házuk elé, az utcára. Én szedem össze a hozzá való engedélyeket, és mindent megszervezek, hogy azok a fák száz év múlva is ott lehessenek, ahová mi tesszük őket

– mondta a portál érdeklődésére Molnár Zsolt.

A szakember arra kéri a fák örökbefogadóit, hogy legalább három-négy évig viseljék gondját a növényeknek: locsolják, tányérozzák, tárcsázzák rendszeresen, szedjék ki a gyomot a törzse körül. Hogy mindezt ne feledjék, ezért egy Facebook-csoportban figyelmezteti a jövőben az örökbefogadókat az aktuális munkákról, így segítve a lakosokat a felelős növénygondozásban.

Kiemelt képünk illusztráció

Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!