A parkok ősszel tele vannak a lehulló vadgesztenyével. Nem csak a gyerekeknek érdemes gyűjtögetni, hiszen akár is tinktúrát készíthetünk belőle , ami csodálatosan sokoldalúan alkalmazható egészségünk megőrzésére és betegségeink gyógyítására is. Gyűjtsünk belőle minél többet.

A vadgesztenyéből gyulladáscsökkentő, értágító, véralvadás-gátló, vérzéscsillapító, és kiváló ödéma elleni tinktúra készíthető. Nagy szerepe van a kollagén és elasztin termelésben, és védi a véredények szerkezetét. A belőle készült termékek jótékony hatással vannak a keringési rendszerre, a vénákra, a hajszálerekre, a szív és az agy működésére.
Fontos, hogy csak egészséges, sérülésektől mentes példányokat gyűjtsünk. Miután megszabadítottuk a zöld burkától (ha még rajta van), vágjuk be egy kisebb részen a barna héját, és hagyjuk jól szellőző száraz helyen állni. Akár három hét is szükséges ahhoz, hogy a gesztenyék jól megszáradjanak. Ez idő alatt forgassuk át többször, hogy elkerüljük a penészedést. A száraz gesztenyék könnyen megszabadíthatóak a héjuktól egy kés segítségével. Ha gyorsabb száradást szeretnénk, tegyük be a sütőbe, és kb. 40 fokon szárítsuk egy órán keresztül. 2 kg friss gesztenyéből 1 kg száraz gesztenye lesz.

Így készítsük a gesztenye tinktúrát:

Hozzávalók:
20 gramm őrölt gesztenye, (húsdarálón vagy konyhai robotgépen daráljuk le)
100 ml 70 fokos alkohol

Elkészítés:
Tegyük egy jól záródó edénybe az összezúzott gesztenyéket, majd öntsük rá az alkoholt. Tíz napig hagyjuk állni, minden nap 3-4 alkalommal rázzuk össze alaposan. Ezután szűrjük le, tegyük a hűtőbe, és hagyjuk újabb hat napig állni. Ismét szűrjük le, és töltsük barna üvegekbe.
Alkalmazása:
minden étkezés előtt tíz cseppet oldjunk fel egy kevés vízben. Naponta 2-3 alkalommal fogyasszuk. A kezelés 2-3 hétig tartson, majd tartsunk egy hét napos szünetet. Külsőleg alkalmazhatjuk aranyér és visszér gyógyítására is. Nagyon jó hatása van vénás elégtelenség, és stroke eseté is.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!