Figyeljük az időjárás-előrejelzést, nehogy megfázzanak, ha éjszakára tartósan -3 ⁰C vagy hidegebb várható, költöztessük be őket.

A legjobb, ha időben előkészítjük növényeinket a telelésre. Nekünk is kényelmesebb a meleg napokon megtisztítani a növényeket és edényeiket. Távolítsuk el az elnyílt virágokat, sérült leveleket, hajtásokat. Ilyenkor már ne metsszük a növényeket, csak ha különben „nem férnek” be a teleltetőbe. Ha túl nagyok, inkább vágjuk vissza őket, ne kelljen egymást takarva sötétben szenvedniük. Az edények pereme alatt ne maradjon védett helyen megbúvó csiga vagy rovar. A legjobb, ha szeptembertől már nem is tápoldatozzuk őket, időt adunk nekik, hogy vesszőik beérjenek.

A növények elhelyezésénél vegyük figyelembe téli fényigényüket. Amelyek jobban tűrik a sötétet (pl. afrikai szerelemvirág), tehetjük távolabb az ablaktól. Az elhelyezésnél ügyeljünk a növények méretére is, a nagyobbak ne árnyékolják a kisebbeket.

A hibiszkuszok már 10 ⁰C alatt fáznak, télen is magasabb hőmérsékletet igényelnek, ezért költöztettük őket korábban. Világos helyre állítsuk őket, akkor télen is megörvendeztetnek néhány virággal. A szobai 20-22 ⁰C-n megfelelő fénymennyiséggel és rendszeres öntözéssel jól telelnek, ilyenkor tegyünk az öntözővizükbe 3 hetente  tápoldatot. Ha nincs elegendő fény, ne tápoldatozzuk őket és az öntözést is mérsékeljük. Ha fényszegény helyen gyakran öntözzük és tápoldatozzuk a hibiszkuszokat, hosszú, gyenge hajtásokat hoznak. Ezek a megnyúlt növényrészek könnyebben megbetegszenek.

Ha a leanderek a kertben álltak, érdemes már korábban a teraszra, vagy a ház mellé vinni őket. Ezeken a helyeken éjszaka kicsit melegebb van, meghosszabbítjuk a növények kint-maradását. Ha nagyobb esők jönnek, mint idén is, vegyük ki a cserépalátétből, ne álljanak vízben.  Nem célszerű túl korán bevinni őket, jobban telelnek, ha minél tovább a szabadban maradnak és megszabadulunk a levéltetvektől is, mert azok nem bírják a hűvös éjszakákat. Ha gombás fertőzést találunk, még kint permetezzük le a növényt. Soha ne vigyünk beteg növényt a teleltetőbe, ott gyorsan szaporodnak a kártevők és kórokozók, hamar megbetegszik a többi növény is. A leanderek a hűvös, de világos helyet kedvelik télen. Ha csak sötétebb helyet tudunk biztosítani, ügyeljünk rá, hogy ne melegedjen 10 ⁰C fölé a teleltető, és arányosan kevesebbet is locsoljuk. A leandereket télen soha ne tápoldatozzuk!

A muskátlit sokan egynyári növényként tartjuk. A futómuskátli világos, hűvös helyiség nélkül megnyúlik, tavasszal nehezen indul meg. Ha nincs igazi teleltető helyünk, hagyjuk őket a teraszon díszleni, amíg csak lehet, tavasszal pedig szerezzünk be új, életerős példányokat. Ha mégis a teleltetés mellett döntünk, világos, hűvös helyre állítsuk a cserepet, csak annyit locsoljuk, hogy ne száradjon ki a föld és ne tápoldatozzuk. Ha van világos, hűvös helyünk, de kicsi és nem férnek el a növények, készítsünk hajtásdugványokat és teleltessük ezeket. Idén már késő van ennek nekikezdeni, de ha jövő augusztusban dugványozunk, a teleltetés idejére ezek megerősödnek.

Fontos, hogy a pihenő időszakban a növények nyugalmi állapotban maradjanak, ne hozzanak új hajtásokat, leveleket. A téli hajtások gyengék, a tetvek könnyen megtámadják, tavasszal könnyen megperzselődnek, összetörnek. Ha mégis téli hajtásokat nevelt növényünk, célszerű ezeket a pihenőidőszak végén visszavágni, a növényt új, erős hajtások fejlesztésére ösztönözni.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!