Tavasszal a beltéri növényeknek is ugyanúgy szükségük van egy kis megújulásra, mint a kertben élő rokonoknak. Ebben segíthetünk nekik az alábbi módon:

Portalanítás

Télen a szobanövényeken rengeteg por halmozódhat fel, ami a rovarok és kártevők optimális táptalaja lehet, ezért érdemes nedves ruhával a leveleket áttörölni, vagy egy langyos zuhannyal letisztítani őket. Ilyenkor azt is át tudjuk nézni, mennyi az elhalt levél, kell-e átültetni.

Vágjuk le az elhalt részeket

Sok szobanövényen található ebben az időszakban sárguló vagy elhalt levél, esetleg fényhiány miatt megnyúlt hajtás. Ha azt akarjuk, hogy a növény minden tavaszi energiáját az egészséges levelek növelésére fordítsa, akkor az egészségtelen részeket le kell vágni. Tiszta, éles ollóval vagy metszőollóval vágjuk le és távolítsuk el a növény minden elhalt vagy haldokló levelét.

Átültetés

Ha kinőtték a cserepeiket, a tavasz az az időszak, amikor érdemes átültetni őket. Válasszunk egy megfelelő méretű cserepet, majd készítsük elő a talajt, amibe a növény átkerül. Óvatosan vegyük ki a régi cserépből, vigyázva, hogy a gyökérzet ne sérüljön meg. Tegyünk a cserép aljába földet, aztán a növényt, majd töltsük fel a cserepet. Jól öntözzük meg az átültetett növényt.

Ideális hely kiválasztása

Ahogy változnak az évszakok, a napszakok, úgy változik a fény mennyisége a lakásban. Más-más évszakban másképp éri a fény a növényeket. Tavasz elején érdemes felmérni növények fényszükségletét, és figyelemmel kísérni, hogy a különböző évszakokban milyen fényt kapnak. Vannak, amiket csak egy kicsit arrébb kell tolni vagy forgatni, míg más növények ok másik helyen fogják jól érezni magukat.

Ha kell egy kis tápoldattal is segíthetjük növényeinket, így tényleg tündökölni fognak a téli vegetáció után.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!