A megelőzés olcsóbb és egyszerűbb, mint a kezelés!

A tujákkal és az örökzöldekkel kapcsolatban – mivel télen is megőrzik szép lombjukat – hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „ezek a növények bizony nem igénylik az ápolást, elvégre a jég hátán is megélnek.” Sokan csak akkor eszmélnek rá ennek a feltevésnek a hibás mivoltára, amikor elkezd sárgulni, satnyulni vagy éppen kiszáradni.
A tujákat, borókaféléket és fenyőket ugyanúgy támadják a kártevők és gombabetegségek, mint bármely más növényt, és ugyanúgy tönkre tudnak menni a tápanyagok hiányától.
Ha eddig nem tette, idén tavasszal ápolja örökzöldjeit is, készítse fel őket ezekre a kihívásokra!

A sárgulás, barnulás,száradás fő okai:

1. kártevők


5-6 évvel ezelőtt érte el hazánkat a robbanásszerű boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva) fertőzés. Ezek a változatos megjelenésű repülő rovarok az örökzöldek ágaira rejtik petéiket. A kikelő lárvák a növény nedvkeringését kezdik el szurkálni, rágni és akár a fás, törzses részbe is belefúrhatnak. Ezzel vágva el az értékes tápanyagvonalakat a növényben. A lárva tevékenységét lecsüggedő ágacskák, és látszólag minden ok nélkül történő ágbarnulás, növénykiszáradás jellemzik.
Jellegzetes az is, hogy először a növény felső része kezd tönkremenni, mivel a lárva a meleg, napos klímában érzi jól magát.

2. gombabetegségek


A fertőzések szinte kivédhetetlenek, hiszen a gomba spórák akár a levegőben szállva is elérhetik a növényeinket. Ha a környező telkeken felüti a fejét a fertőzés, azonnal el kell kezdeni a védekezést, mert könnyedén eljut  a szél által bárhová a gombaspóra.

3. tápanyaghiány
Az örökzöldek jellemzően a savanyú talajt kedvelik, és aktívan használnak olyan nyomelemeket növekedésükhöz mint a magnézium, réz, vas, cink és bór. Ezek hiányában a természetes védekezőképessége lecsökken (tápanyaghiány lép fel), és szép lassan elsárgul a növény. Ezért javasolt a folyékony ásványianyag és a folyékony kétkomponenses humusz alkalmazása az örökzöldek ápolása során is, ami a leggyorsabban képes a gyökér által felszívódni.

A megoldás:

A már megbetegedett növények esetén két lehetőség van: a visszafordítható esetekben a növény kezelése, hiszen ekkor még menthető egy része, és amikor már semmi esély  a gyógyításra, vagyis  el kell távolítani az egészet.
Amikor még csak néhány ágon látszik a probléma, a legjobb megoldás a beteg ágak eltávolítása és megsemmisítése.  (Figyelem: szigorúan tilos komposztálni, vagy zöld hulladékba kitenni a beteg ágakat, mert továbbviszi a fertőzést.)
Majd második lépésként a növény kezelése. Ezt elsősorban a saját immunrendszerének támogatásával érdemes megtenni. A vegyszeres kezelés Önnek és az örökzöldnek is árt hosszú távon, ezért inkább az organikus, bio módszereket javasolom.

Az örökzöldek szívósak, meg tudják önmagukat gyógyítani. A gyantásodással el tudják pusztítani a kártevőket, a rézzel pedig a gombabetegségeket, ha ehhez az immunrendszerük működését támogatjuk megfelelő tápanyaggal.
A megelőzés olcsóbb és egyszerűbb, mint a kezelés. Ezért, ha nem is látszik betegnek a tuja, érdemes az örökzöld rutin-tápanyagozást rendszeresen elvégezni rajtuk tavasszal és ősszel.

Az örökzöld rutin összetétele:

• a talaj általános tápanyagozása folyékony humusszal, a Prohuminnal
• a talaj és a növény magnézium raktárainak feltöltése Fosfitex Mg-val
• a növények immunrendszerének erősítése Amalgerollal, a növényi C vitaminnal
Ha ezt a 3 lépést évente legalább 1, de inkább 2 alkalommal megismétli, biztos lehet benne, hogy az örökzöldjei sokáig tündöklően szépek és a betegségekkel szemben ellenállóak lesznek.
Kiegészítésként érdemes alkalmazni:
A gombabetegségek ellen tavasszal és ősszel a felszívódó réz tartalmú Scudo lombtrágyával kezeljük a növényeket (fertőzés esetén 3x egymás után 2 hetes közökkel) vegyszeres permetezés helyett.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!