Ezért éri meg saját, házi fokhagymát ültetni, amelybe jóval több a hatóanyag, mint az üzletben kapható termésekben.

Ha már ősszel elülteted a fokhagymát, tavasszal sokkal életképesebb hajtások bújnak ki a földből, és később maguk a hagymafejek is nagyobbak, szebbek lesznek.

Úgy tartják, hogy ha valaki ősszel szeretné elültetni a fokhagymát, akkor három héttel a fagyok beállta előtt kell ezt elvégeznie, hogy a hagymák nem sérüljenek, és legyen idejük gyökereikkel megkapaszkodni a talajba. A szakértők szerint, a tél beállta előtt, egy elültetett, jól fejlett fokhagyma gumónak 12-18 szál gyökere kell legyen, amelyek hosszúsága 5-10 cm-t kell elérnie. Hogy ezt elérje az elültetett fokhagyma, legalább 35-45 napra van szüksége.

A fokhagyma leginkább az agyagos és csernozjom talajokat kedveli, valamint legyen a terület napsütötte. A fokhagyma termelés esetén is érdemes a vetésforgót alkalmazni, mert ha évről évre ugyanarra a helyre kerül a fokhagyma, akkor kisebbek lesznek a fejek.

1. A talaj előkészítése

Ahhoz, hogy remek termőtalajt alakíts ki a fokhagymák számára, érdemes tőzeget használnod, emellett 1 négyzetméteres területhez hozzáadhatsz 20 g szuperfoszfátot és 20 g káliumos műtrágyát.

2. Az ágyás megformálása

A fokhagymák számára a legideálisabb környezet az 1 méter széles és 25 cm magas ágyás.

3. A fokhagymák előkészítése

Szedd szét cikkekre a fokhagymát, válaszd ki a legnagyobbakat és legegészségesebbeket.

4. Fertőtlenítés

A fokhagyma cikkeket áztasd bele 1-2 percre rézgálicos vízbe.

5. Ültetés

A sorok között legyen 20-25 cm-es távolság, hagyma cikkek között jó, ha 10 cm-es lesz távolság, és a fokhagymákat 7-8 cm mélyre kell elültetni, így védve lesznek az első, csípős fagyoktól.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!