Kutatások igazolják: Ezt teszi a szervezeteddel a kertben végzett munka.

Ismered azt a kellemes fáradtságot, amit egy kertben eltöltött nap után lehet érezni? Amikor a nap végén gyönyörködsz az eredményben? A legtöbben ilyenkor – a fáradtság ellenére – úgy érzik, feltöltődtek, új energiákat kaptak.

Kétségtelen, hogy a szabadidős tevékenységek boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesznek minket, épp ezért akár gazolással, ültetéssel, ásással, vagy kapálással töltjük időnket, jobban járunk, mintha egész nap tétlenkednénk, vagy épp tévéznénk.

Egy közelmúltban publikált tanulmány szerint a rendszeresen kertészkedők jobb egészségi állapotnak örvendenek: A vizsgálatban résztvevő kerti munkát végzők körében ritkább volt a szívproblémák, a mozgásszervi betegségek, a túlsúly, és a daganatos betegségek előfordulása. Az idős emberek számára a kertészkedés emellett enyhíti az időskori demencia tüneteit, és csökkenti a magány érzetét is. Minden napnak megvan a maga feladata, és a kertben ténykedő ember érzi, hogy fontos, szükség van a munkájára.

A kutatók továbbá rámutattak arra is, hogy – kortól függetlenül – az életünkben bekövetkező mélypontokat, nagy veszteségeket is könnyebb feldolgozni a jó levegőn végzett munka segítségével. Nem beszélve arról, hogy a kertészkedés kreatív tevékenység: mindenki kiélheti benne az alkotóvágyát.

Az még nem teljesen tisztázott, hogy maga a kerti munka, vagy esetleg a napon töltött több idő miatt magasabb D-vitamin szint okozza-e közvetlenül az egészségi állapotra gyakorolt pozitív hatást. A tanulmányban kételkedők szerint a kertészkedés egyfajta “úri hobbi”, amit leginkább azok művelnek, akik kertes házban élnek, vagyis az átlagnál feltételezhetően jobb az életszínvonaluk, ebből fakadóan pedig egészségi állapotuk is. Ezt a véleményt azonban sokan vitatják. Szerintük a kertészkedést egy kis erkélyen, vagy ablakba kitett virágládában is el lehet kezdeni, nincs szükség tehát komoly anyagi áldozatok meghozatalára ahhoz, hogy belevágjon az ember.

Hogy a kertészkedés valóban élvezetes tevékenység figyelj ezekre:

  • ne hajtsd túl magad! Annyit vállalj, amit tényleg elbírsz.
  • akkor végezd a munkát, amikor az időjárás is kedvező! 
  • alakíts ki a kertedben egy pihenő-pontot, ahonnan a legszebb a látvány. És adj magadnak egy kevés időt munka közben is, hogy feltöltődj!
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!