A legrosszabb földben is megterem!

Ha egyszer elültetted a csicsókát, szinte leheleten kiirtani!
Igénytelen mind az éghajlatra, mind pedig a talajminőségre, viszont nagyon finom és egészséges, ráadásul még a cukorbetegek is fogyaszthatják. Nem utolsó sorban pedig szépséges sárga virágaival a kertet is díszíti.

Nézzük mit kell tudni az ültetéséről:

  • A csicsóka gumói fagyállóak, tehát szinte egész évben lehet ültetni, de az igazi időszaka április közepe.
  • A gumókat egymástól 50 cm távolságra kell ültetni, 10 cm mélyen.
  • Apró, 5-6 centiméteres gumók a legjobbak az ültetéshez, de ha kevés van belőle, nyugodtan félbevághatjuk, ugyanúgy kihajtanak majd.
  • A csicsóka a nyirkos, üde talajokat kedveli, ahol a talajvíz szintje fél méternél mélyebben van, de a leggyengébb talajokon is megél. Megterem a sekély termőrétegű, kötött, sőt a futóhomok talajú területeken is.
  • Kedveli a napsütést, de ez ne tartson bennünket vissza attól, hogy árnyékos, félárnyékos helyre ültessük, mert ott is jól érzi majd magát.
  • Ahol egyszer megtelepítettük a csicsókát, ott nem kell néhány évig újra ültetni, mert a kiszedéskor rendszerint marad a földben annyi gumó, amennyiből a következő évben is fejlődnek bokrok, 4-5 évi egy helyben maradás után azonban a gumók annyira elaprózódnak, hogy akkor új helyre kell őket telepíteni.
  • Kezdetben gyomlálni, kapálni kell, de csak addig, amíg meg nem erősödik a növény, mert utána nem élnek meg a gyomok alatta.
  • A tavasszal elültetett csicsókát szeptember végén, október lején lehet kiszedni, de ha az időjárás megengedi, egész évben, még télen is áshatunk ki belőle, ha több éve terem.
  • Egyszerre mindig csak gumót szedjünk fel, amennyit hamar elfogyasztunk, mert levegőn könnyen romlik.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!