Ruth Stout (1884-1980) nem értett a gazdálkodáshoz, aztán a sors úgy hozta, hogy vidékre költözött a férjével. Éveken át csinálta azt, amit mások tanácsoltak neki, míg végül kidolgozta a saját módszerét.
Eleinte felbérelt egy embert, hogy szántsa fel a területet, ő meg permetezett, műtrágyázott, kapált és gyomlált, ahogy mindenki más tette. Ez így ment 15 éven keresztül, de aztán váltott!
Elgondolkodott azon, hogy a gyomokat nem veti el senki, mégis megtalálják a helyüket. Innentől kezdve ő is csak elszórta a magokat, mindegy mekkorák voltak – a legapróbbtól egészen a burgonya gumóig. Csak arra figyelt, hogy takarás legyen a magok felett.
A Stout-módszer kulcseleme így a mulcsozás lett. A talajt szerves anyaggal takarja, amivel csökkenti a kipárolgást és javítja a vízgazdálkodást. A takart talaj az árnyékoltsága miatt kevésbé gyomosodik. A talajtakaró anyag pedig idővel lebomlik, és a növények számára felvehető tápanyagokkal gazdagítja a talajt. Nincs ásás sem, emiatt a felső termőréteg vastagsága sem csökken.
Életfilozófia
Ruth a szülői házból hozta azt az életfilozófiát, amivel megalapozta a boldogságát. Szülei arra tanították, hogy 'Tedd, amit tenni akarsz, és soha ne mond meg másoknak, hogy mit csináljanak!'
Édesanyja 9 gyereket nevelt, de soha nem szidta őket. Hogy jön ő akkor ahhoz, hogy mások számára szabályokat alkosson? A kertészeti módszerét is csak ajánlotta, pedig tudta, hogy 100-ból 99-en nem csinálnák ezt.
Ketrecben nevelt kukoricák
Ruth is kénytelen volt bizonyos védelmet kitalálni a kártevők ellen, de vegyszerre soha nem gondolt. A kukoricáit és a szóját is ketreccel védte meg a mosómedvék ellen. Dühös volt, mert az élelmes állatok hamar megtanulták kinyitni az ajtót, aztán ő lelakatolta.
A kert lett az élete
Ruth Stout több könyvet is írt arról, milyen egyszerűen tartja fenn biokertjét. Egy 13x15 m-es kertben egész évre megtermel mindent, ami 2 személy részére elég.
Nyilvántartást vezetett a látogatóiról, mert volt egy nagy könyve, ahová beírták a nevüket a vendégek. Több mint 7000 embert fogadott az otthonában, és szívesen tett eleget a meghívásoknak, de előadást nem volt hajlandó tartani. Öt percet beszél, és utána fogadja a kérdéseket.
15 évet élt özvegyen, és mindig hangoztatta, hogy a kert az oka, amiért még életben van!
Ha a világhálón rákeresel Ruth Stout nevére, egy félórás dokumentumfilmet is találsz, mait mindenképpen nézz meg!
Az örök optimizmus receptje
Ruth Stout mesélte el ezt a történetet.
Mindig tiszteltem a nagyapámat azért, mert ő tudta, hogy mikor, kinek és mit kell mondani.
Történt egyszer, hogy elpusztult a bátyám kutyája. A másik két testvérem kiment, hogy tisztességgel eltemesse az udvaron. Álltam a szobám ablakánál és néztem őket. Záporoztak a könnyeim. Sajnáltam a bátyámat, és a kedves állat miatt is fájt a szívem. Akkor a nagyapám odajött hozzám, átölelt, és azt mondta
- Gyere, mutatok valamit!
Átmentünk a szoba mások végébe. Megálltunk az ablak előtt. Nézd csak! - mutatott egy rózsabokorra. - Te ültetted, és mennyi szép rózsa van rajta! A tiéd, kimehetsz és le is szedheted!
Már indultam is a kertbe. Ő rám nézett, majd átölelt, és ennyit mondott: - Az előbb nem jó ablakon néztél ki. drágám!
