Bár a kertészkedők dolgát könnyíti: a kereklevelű repkényt, az árvacsalánt, a tyúkhúrt és a veronikafajokat többnyire különösebb ellenállás nélkül, gyökerestül könnyedén kihúzhatjuk a talajból. Ezeket a burjánzásra hajlamos vadnövényeket a gyomok közé sorolni „rágalmazásnak” minősülne. Azokban az időkben, amikor még nem volt olyan sokféle trágyaféleség, a kitépés után ezeket a könnyen bomló növényeket szétterítették az ágyásokon. Ezenkívül az első három említett növény zsenge leveleit és fiatal hajtáscsúcsait a konyhában zöldfűszerként is hasznosíthatjuk salátákhoz keverve, levesbetétként vagy főzelékek ízesítésére.
A zöldség- és salátafélék közé vessünk körömvirágot (Calendula), mint ahogy a kolostori kertészetekben szokásos volt. A körömvirágon kívül spenótot és modern kerti virágként igen kedvelt bársonyvirágot (büdöske) vagy más egynyári virágot is ültethetünk. Csak az a fontos, hogy gyorsan nőjenek és hamar kitöltsék az üresen maradt hézagokat, mielőtt még a fékezhetetlen gyomok tért hódítanának. Ha úgy látjuk, hogy a virágok idővel elnyomják a zöldségeket, nyugodtan ritkítsuk meg őket. A kiszedett virágokat vázába is tehetjük vagy az ágyásokon szétterítve mulcsként hasznosíthatjuk.
Régebben – főleg a száraz nyarú vidékeken – az ágyások szélére 10-20 cm-es sávban vadkakukkfüvet (Thymus serpyllum) telepítettek. Elődeink ugyanis megfigyelték, hogy e növény hatékonyan tartja távol a gyomokat az ágyástól. Feltehetőleg ez nemcsak annak köszönhető, hogy a növekedéshez szükséges fényt, tápanyagokat és vizet teljes mértékben maguknak sajátítják ki, hanem gyökereik olyan anyagokat választanak ki és adnak le a talajba, amellyel sakkban tartják a konkurens gyomokat.
Ugyanezt a célt tölti be az ágyások szegélyére sűrűn ültetett citromfű. Nem beszélve arról, hogy illatos leveleit évente kétszer-háromszor is „arathatjuk” gyógyteakészítés vagy mulcsozás céljára.
Egy régi kertészbölcsesség szerint évente elegendő kétszer jó alaposan gyomlálni, az időjárástól függően főleg négy-nyolc héttel a vetés vagy a palántázás után. Gyomlálásnál ne legyen a talaj túl nedves, de túl száraz sem. A tapasztalt kertészek már megérzésből tudják, hogy mikor „jött el az idő”, azaz mikor lehet a gyomnövényeket a legkisebb ellenállást tanúsítva kitépni
A következő szabály már bibliai idők óta érvényben van: Azelőtt kell eltávolítani a gyomnövényeket, mielőtt virágot bontanak. Mert ha már elszórták az ágyásokon a magjaikat, akkor csak vesződséges munkával tudjuk féken tartani.
Megelőzhetjük a tavaszi gyomirtást azzal, ha ősszel a növények betakarítása után, (5-10 rétegnyi) papírt terítünk szét az ágyásokon, és vékony rétegben földet szórunk rá. A fényhiány ugyanis megakadályozza a gyommagok kicsírázását. Tavaszra a papír lebomlik, és az ágyások (gyommentesen) készen állnak zöldségeink számára.
• Egy módszer. amely főleg a száraz éghajlatú vidékeken válik be: az ágyásokat négy héttel a magvetés vagy a palántázás előtt alaposan öntözzük meg, nagy szárazság esetén pedig tíznaponta még 2-3-szor ismételjük meg. Mihelyt kihajtanak a gyomok, kétélű kapával kapáljuk (vagy tépjük) ki őket. A régi kertészeti könyvek azt javasolják, hogy ezt a módszert az ágyások betelepítése előtt még egyszer végezzük el. Mivel főleg a szél, a víz és az állatok, mint pl. a hangyák terjesztik a vadon élő növények magjait, érdemesebb az első gyomkikapálás után elkezdeni az ágyások beültetését.
Ősszel gereblyézzük össze a diófa lehullott lombját, és terítsük szét a csupasz, növényi maradványoktól mentes ágyásokon, majd szórjunk rá vékony réteg földet. A diófa leveleinek csersavtartalma a csapadék hatására kioldódik, és a talajba mosódva meggátolja a gyommagok csírázását. Tavaszra ez a hatás fokozatosan elmúlik, elkezdhetjük betelepíteni az ágyásokat.
A gyökerükkel erősen terjedő gyomokat, mint pl. a tarackbúza vagy a podagrafű, közvetlenül ne szórjuk a komposzthoz, hanem először készítsünk belőlük trágyalevet. Az erjedést meggyorsíthatjuk, ha csalánleveleket is szórunk hozzá. legkorábban három hét elteltével adjuk a komposzthoz.
