Nyáron a balkonok színkavalkádja mellett fel sem tűnik, de a téli szürkeségben az ablakpárkányok hálás növénye a fokföldi ibolya. Szinte egész évben virágzik, alig tart pihenőidőt, mégis több éven keresztül hozza rózsaszín, fehér, kék, lila és ezek különböző árnyalatú, akár többszínű virágait.

Télen tarthatjuk az ablak mellett, mert kedveli a fényt, tavasztól azonban óvjuk a tűző naptól. Az északi és a keleti ablakok kiválóan megfelelnek, ahol a déli nap nem perzselheti meg érzékeny levélzetét. A napégés először sárga foltként jelentkezik, ami idővel barnássá válik, és a teljes levél is elpusztulhat. A 20 fokot kedveli, az öntözővize is szobahőmérsékletű legyen. Ha hideg víz kerül a levelére, ezek foltosak lesznek.
A levelek soha ne érjenek az ablaküveghez!


Kedveli a magas páratartalmat, amit fűtött szobában többféleképpen is biztosíthatunk, de soha ne permetezzük a leveleit, mert ez betegséghez vezethet. Állítsuk növények közé, amelyek párologtatása kedvező, magasabb páratartalmú mikroklímát biztosít. A cserép közelébe vízzel töltött tálat is tehetünk. Kaviccsal és vízzel töltött tálcára is állíthatjuk növényünket, de cserépalátéttel együtt, hogy elkerüljük a fokföldi ibolya másik ellenségét, a túl sok öntözővíz, a túl nedves föld miatt kialakuló tőrothadást.
Öntözés előtt mindig ellenőrizzük földjét, ha még nedves, halasszuk későbbre az öntözést. Célszerű alulról öntözni, elkerülhetjük a levelek sérülését. Öntözés után fél órával öntsük ki az alátétből a vizet, a pangó víz rothadást okoz.


Ha túlöntöztük a növényt, levelei a szárazság tüneteihez hasonlóan bágyadtak, lógnak. Emeljük ki a fokföldi ibolyát a földből, és ha gyökerei még nem sérültek, ültessük át.
Ültetéskor ne nyomjuk erősen össze a talajt, hagyjuk, hogy szellős maradjon. Ha már a gyökerek is rothadásnak indultak, próbáljuk meg levéldugványról szaporítani növényünket. Még egészséges levelet kb 4 cm-es nyéllel együtt, kicsit ferdén ültessünk laza talajba.
A levélnyél egészen a levél széléig kerüljön az ültetőközegbe. Páradús környezetet biztosítsunk a levéldugványnak, több helyen kilyukasztott nejlonzacskóval takarjuk le. A takaró ne érjen a levélhez, ha kell, pálcákkal támasszuk fel. A kis növénykék, hőmérséklettől függően 4-6 héten belül jelennek meg. Megpróbálhatjuk a levelet vízben gyökereztetni, de a friss gyökérkék nagyon érzékenyek, igen óvatosan ültessük földbe. A legjobb, ha a kis növényt tartva, csak köré morzsáljuk a földet, és enyhén megnyomkodjuk mellette a talajt. Az egészséges növényeket elegendő kétévente átültetni, eggyel nagyobb méretű cserépbe. Optimális, ha a fokföldi ibolya gyökerei éppen kitöltik a cserepet. Ha ültetés előtt hagyjuk kicsit kiszáradni a növényt, egyszerűbb lesz munkánk, mert nem törnek olyan könnyen a levelek. Átültetés után 2-3 hétig ne tápoldatozzuk.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!