Nézzük, milyen legendák és milyen népgyógyászati receptek kapcsolódnak hozzájuk!

A karácsonyi ünnepkör a gyógynövények használatával kapcsolatban is rengeteg rítust és szokást tart számon. A dió és a fenyő talán a legsokoldalúbb gyógyhatású növényünk, de a legősibb, legtöbb mágikus hatással egész biztosan a fehér fagyöngy bír.

Fokhagyma, alma, dió: erő, egység, egészség

Magyar hagyomány, hogy karácsonykor a családfő az almát annyi gerezdre vágta, ahányan az asztal körül ültek azért, hogy olyan kerek és összetartó legyen a család, amilyen kerek az alma. A palócoknál a karácsonyi lakoma előtt az erőt szimbolizáló fokhagymát, az összetartozás jelképének számító almát, és a jó egészség letéteményesének tartott diót fogyasztott a család. A dió a kereszténységnek is fontos szimbóluma, ősi Krisztus-jelkép: „Amint a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó anyja méhében”.  A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert: az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt.
Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember egyik kedvenc gyógynövénye a diófa, méghozzá azért, mert a leveléből készült tea az egyik leghatékonyabb antibiotikus, gyulladáscsökkentő hatású házipatikai szer. Gyuri bácsi elmondása szerint a diólevél teáját, főzetét régen kívül és belül is használták például emésztési panaszokra, polipok eltávolítására, fekélyes lábra, sebre, de még szembetegségekre is. Sőt, a levél mellett a dióburkot, a dióbelet és a dióolajat is alkalmazták gyógyászati és szépészeti céllal. A dió a népi szimbolikában – nem véletlenül – az agyat jelképezi: az agyhoz hasonlóan redőzött dióbél két féltekéjét úgy veszi körbe a dióhéj, mint az agyat a koponya, ezen analógia alapján a dióbél fogyasztását az agyi működés karban tartására is javasolják.  A kutatások szerint napi 30 gramm dióbél elfogyasztásával bevihetjük a szervezet számára szükséges esszenciális zsírsavakat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.

 

Fehér fagyöngy: a mágikus vérnyomáscsökkentő

„Ezen a növényen semmi se normális!”  – mondta Karl von Tubeuf, német erdőkutató, nem véletlenül. A madarak csőréből vagy épp ürülékéből (ezt a genezist támasztja alá az angol „mistletoe” kifejezés is: mistal=trágya, tan=faág) a faágakra pottyanva gyökeret eresztő élősködő, a puha szövetű gazdafa nedveiből éldegél és hajt leveles szárat. Levelei júliusig keresik helyüket, majd felveszik a jellegzetes gömb alakot, népies nevén a gyöngybuckót. Különös életmódja miatt évszázadok óta figyelem övezi, s mivel az ég és a föld között terem, hatását ősidők óta mágikusnak tartják.

Bogyója mérgező, ám a leveles szárából készült főzetét már Hippokratész is használta lépfene ellen, a középkorban pedig epilepsziát kezeltek vele, később Kneipp vérzéscsillapításra, görcsoldónak, magas vérnyomás ellen javallotta a használatát.
A kelta papok, a druidák szent növényként tisztelték, erre bizonyíték a szertartásszerű begyűjtése is: a fagyöngyöt a téli napforduló időszakában kellett leszedni méghozzá arany sarlóval, egy lábon állva, félig becsukott szemmel, egy mozdulattal levágva. A skandinávok is csodás hatással ruházták fel. Frigg, a házasság istennője állítólag parancsba adta, hogy mindenkinek, aki átmegy a fagyöngy alatt, csókot kell kapnia, így lett a fagyöngy a szerelem és a béke szimbóluma. A fagyöngy alatti csókolózás újkori szokása már angolszász területről került hozzánk. Ha szerelmet nem is biztosan hoz, annyi bizonyos, hogy a fehér fagyöngy leveles hajtásának langyos vízben áztatott kivonatát vagy alkoholos tinktúráját a népi gyógyászat már régóta használja vérnyomáscsökkentésre és szív-érrendszeri panaszokra. Gyuri bácsi magas vérnyomásra, érelmeszesedésre napi egy csésze fagyöngy teát ajánl, reggel, éhgyomorra fogyasztva, míg ingadozó vérnyomásra hetente 2-3-szor. Szívbetegeknek a szívműködés normalizálására szintén hetente 1-3-szor egy csészével javasolt fagyöngyteát inni, lefekvés előtt.
Újabban a benne lévő viszkotoxinok immunerősítő, rákellenes hatását is vizsgálják. Az Európai Unió területén is forgalomban vannak engedélyezett fagyöngy-alapú gyógyszerek, amelyeket daganatos betegségek kiegészítő terápiájaként alkalmaznak.

Fenyő, a karácsonyi náthaűző

A fenyőfa gyógyászati múltja sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint karácsonyi karrierje, hiszen a karácsonyfa állítása csak a 19. század második felében terjedt el idehaza. Egy magyar monda szerint, amikor Jézus üldözői elől el akart bújni, a dúslombú fák félelmükben megtagadták tőle a védelmet, a fenyő azonban elrejtette az ellenségei szeme elől. Az Úr ezután megáldotta ezt a fát, azóta a fenyőfa örökzöld. Az ősi népek tudták, hogy az áldott tűlevél nemcsak gyantát tartalmaz, hanem ásványi anyagokat és jelentős mennyiségű illóolajokat is, sőt! A tűlevél több C-vitamint tartalmaz, mint a citrom vagy a narancs!  Az erdei fenyő tűleveleit, rügyeit és kérgét a népgyógyászat ősidők óta alkalmazza világszerte. A kéreg aktív összetevője, a piknogenol az egyik leghatékonyabb természetes antioxidáns, míg a fiatal tűlevelek főzetét, valamint a zsenge fenyőrügyből készült szirupot légúti problémák, megfázás, köhögés, torokfájás esetén használjuk.

TIPP:
Ha karácsonyfaállítás során levágnak néhány ágat, ki ne dobják! Mossák meg az ágat, vágják apróbb darabokra, tegyék egy lábasba, öntsék fel vízzel, és főzzék lefedve, gyenge lángon 20 percig. A sűrű főzetet szűrjék le és adják a fürdővízhez. A fenyőfürdő tisztítja a légutakat, emellett jó szolgálatot tehet köszvény, krónikus reuma, ízületi -, és izomfájdalmak esetén is.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!