Az orgonának úgynevezett vegyes rügyei vannak, vagyis a virágok elnyílása után hajtást hoznak. A párosan álló rügyek villásan elágazó vesszőpárokat nevelnek. Ezek csúcsán találhatók a következő évi virágokat is hordozó rügyek.
Az orgona váltómetszése
Nagy virágot akkor nevel az orgona, ha a vesszőpár egyike a tél végi metszéskor megmarad, és a másikat 2-3 rügypárra visszametszik.
Az orgona rügyei keresztben átellenesek, ezért a vessző felső részén mindig két hajtás indul, így villás elágazódás jön létre. Kora tavasszal a két vessző közül az egyikhez nem nyúlunk, ez fog abban az évben virágozni. A másikat egy alsó kifejlett rügy párra visszavágjuk. Az ebből kifejlődő két hajtást a következő évben az előbb elmondottak szerint megmetsszük, az előző évben elvirágzott vesszőt pedig tőből eltávolítjuk. Ennek a metszésmódnak az az előnye, hogy bár kevesebb, de nagyobb virágbugákat kapunk, s a bokor sem nő túl magasra.
Az orgonán is alkalmazható három metszéstípus neve – tavaszi fiatalító, nyári és őszi ritkító. Az orgona jól viseli az ifjítást (azaz a nagy visszavágást) is. Ezen kívül már jelentősebb metszést nem igényel.
A növény kondíciója nagyban javítható, ha a virágokat levágják, vagy az elnyílott virágokat levágják, ekkor ugyanis nem kell termést érlelnie és csak az új hajtás nevelésére összpontosítja erejét.
Az őszi metszés egyfajta korrekcióval is felér. Ilyenkor az erős, egészséges ágakon kívül a gyenge, már felkopaszodott ágakat egészen a törzsig vissza lehet vágni. Ha ez a metszés elmarad, akkor az orgona csak egy torz, rendezetlen koronájú bokor marad.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
