Évente kétszer is virágzik, ha jó helyen van.

A legenda szerint a fügét a törökök hozták magukkal Magyarországra és először a Gellért-hegy déli lejtőjén telepítették el őket a kivágott szőlők helyére. Készítsünk belőle fügelekvárt! 
Annyi biztos, hogy a füge a Földközi-tenger környékén szinte minden országban jelentékeny gyümölcs, de a legtöbb aszalvány Kis-Ázsiából kerül a kereskedelembe. Nálunk a füge jókora bokorrá vagy kisebb fává nevelhető.

Szereti a napos, védett helyet, a termékeny talajt és az egyenletes vízellátást. Télre ajánlatos ágakból és lombból kis sátrat emelni körülötte nem is annyira a hideg, mint inkább az ólmoseső ellen. A fügebokor dugványozással és bujtással viszonylag egyszerűen és biztonságosan szaporítható.

füge évente kétszer virágzik. Az őszi virágokból fejlődő terméskezdemény – ha nem fagy el télen – tavasszal fejlődik. A tavaszi virágzásból származó gyümölcsök október közepe táján érnek meg és szüretelhetők le. A hazai fügefajták gyümölcse aszalásra nem igen alkalmas, de friss fogyasztásra kiváló és kitűnő ivólé. Dzsem, lekvár, sőt bor is készíthető belőle.

FÜGERECEPTEK

CUKROZOTT (KANDÍROZOTT) FÜGE
Előkészületek: 10 perc, Főzés: 1 óra

Hozzávalók:

  • 4 liter + 2 csésze víz
  • 2 ek. szódabikarbóna
  • 30 füge
  • 1,5 csésze kristálycukor

Áztassuk be 10 percre a gyümölcsöt (fügén kívül készíthetjük barackból vagy akár paradicsomból is), majd csöpögtessük le. Egy nagy lábosban készítsünk szirupot cukorból és vízből, forraljuk fel, majd adjuk hozzá a fügét, lassú tűzön forraljuk kb. 20 percen keresztül, majd hagyjuk kihűlni. Minden nap forraljuk újabb 20 percig, amíg el nem párolog róla a cukros szirup.Szárítsuk meg nedvszívó papíron a napon. Hogy ne ragadjanak össze, forgassuk meg cukorban és zárjuk légmentes edénybe.


FÜGE-ALMA KOMPÓT
Előkészületek: 10 perc,  Főzési idő: 30 perc

Hozzávalók:

  • 6 db alma
  • 6 füge (friss vagy szárított)
  • 1 citrom felszeletelve
  • 1 csésze barnacukor
  • 1 csésze víz
  • Fahéj, szegfűszeg (kb. 6 db)

Forraljuk fel a vízben a cukrot, adjuk hozzá a citromot és a fűszereket. Távolítsuk el az alma magházát, majd helyezzük az almákat serpenyőbe, majd vegyük körbe a fügékkel. Öntsük le a sziruppal. Lassú tűzön süssük/pároljuk, néha locsoljuk meg a főzőlével addig, amíg az alma meg nem puhul és a szirup be nem sűrűsödik. Tálaljuk egyesével az almákat tetejükön egy-egy fügével.

BASMATI RIZS FÜVÉGEL, MUSTÁRMAGGAL ÉS GYÖMBÉRREL
Előkészületek: 10 perc,  Főzési idő: 20 perc

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál mustármag
  • 1 vöröshagyma apróra vágva
  • 1 evőkanál felaprított friss gyömbér
  • 1 db chili vagy egyéb erős paprika kimagozva és felaprítva
  • 2 csésze basmati rizs
  • Só ízlés szerint
  • 4 db füge felkockázva

Közepes tűzön forrósítsuk fel a vajat, adjuk hozzá a hagymát, a mustármagot, a gyömbért és az erős paprikát, majd a hagyma üvegesedéséig forrósítsuk. Szórjuk rá a rizst, sót, fügét és kb. 3 és fél csésze vizet. Forraljuk fel, majd vegyük vissza lángot minimumra, és kevergetve főzzük 10 percig. Zárjuk le a gázt és hagyjuk saját magában gőzölögni további 10 percen keresztül.

FRISS FÜGELEKVÁR
Hozzávalók

  • 2 kg érett füge
  • 0,5 – 1 kg cukor
  • 1 citrom leve
  • 2 db citrom felszeletelve
  • Ízlés szerint néhány darab fahéj vagy gyömbér
  • 2 dl víz

Mossuk és hámozzuk meg a fügéket, majd vágjuk őket félbe. Egy nagy edénybe keverjük össze a cukrot a citromlével, majd öntsük fel egy kis vízzel, ami ellepi a cukrot. Adjuk hozzá a feldarabolt fügét és a citromszeleteket és főzzük kb. 45 percen keresztül. Ha szeretjük a fűszeres ízeket, feldobhatjuk a lekvárt egy kis fahéjjal vagy gyömbérrel. Gyakran kavargassuk, nehogy leégjen, esetleg adjunk hozzá egy kis vizet.. Tisztára mosott üvegbe töltsük, majd dunsztolva pihentessük.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!