A méhek földünk egyik legfontosabb élőlényei. Nélkülük sokkal nehezebb lenne a gyümölcsök és zöldségek kitermelése, alapvető élelmiszereink beszerzése és a minket körülvevő flóra sem lenne ugyanaz. A méhészek kemény munkája mellett bárki segítheti ezeket az állatokat, mégpedig könnyű és gyors megoldásokkal. Íme négy tipp, amelyekkel te is tehetsz a méhek fennmaradásáért.

Méhlegelők telepítése

Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy adottságainak és természetes növényzetének köszönhetően kiválóan látja el táplálékkal a méheket tavasztól egészen őszig. Azonban az utolsó természetes méhlegelő elvirágzását követően – ilyen például a napraforgó augusztus végén – sajnos nem jutnak elég élelemhez a beporzók. Ahhoz, hogy ebben az időszakban is megfelelő táplálékhoz jussanak a méhek, a divatos pázsitok és tuják ültetése helyett a méhlegelők telepítése jelent biztos megoldást. Rengeteg növény megfelel erre a célra, és még csak kertes ház sem kell hozzá, hiszen elegendő néhány levendulát, facéliát, oregánót, zsályát vagy rozmaringot elültetni a teraszra vagy az ablakba. Az így elültetett palánták virágai már képesek ellátni a bajba jutott méheket. Legutóbb a gyümölcslégyártó Sió létesített a telephelyén egy jelentős méhlegelőt, ezzel is példát mutatva.

 

Felelős permetezés

A növényvédő szerek állatvilágra gyakorolt káros hatásaival sokan tisztában vannak, viszont azt kevesen tudják, hogy még a legártalmatlanabb permetezőszerek is végzetes következményekkel járhatnak a méhek számára. Ha nem is pusztulnak el egyből ezektől a vegyszerektől, akkor várhatóan megzavarodnak tőlük, és nem képesek visszatalálni a kaptárba, amely sajnos egyet jelenthet számukra a halállal. Ez a jelenség viszont igazán egyszerűen kiküszöbölhető egy esti, naplemente utáni permetezéssel. Mivel a méhek napközben keresnek táplálékot, így bőven marad ideje a vegyszerek hatóanyagainak enyhülni, és a szorgos beporzók is épségben maradnak.

 

Tilos a cukros víz!

Sajnos népszerű tévhit, hogy cukros víz kihelyezésével is segíthetjük az éhes méheket, ez viszont nemhogy támogatná a beporzók munkáját, de egyenesen veszélyes rájuk nézve. A ragacsos, édes folyadék könnyen fertőzésekhez vezethet, ráadásul a darazsakat is könnyen bevonzza, ami szintén nem ideális a méheknek.

Megfelelő tájékozódás

Rengeteg jóhiszemű tanács terjed a közösségi médiában, hogy a méhcsaládok örökbefogadása jelentős segítséget nyújthat. Azonban sok esetben ezek a törekvések még többet is ártanak, mint használnak. Az örökbefogadás nem jó ötlet, mert nem elegendő pusztán szabadon engedni őket a kertben, hanem folyamatos törődést és kezelést igényelnek. A kezeletlen méhek ráadásul betegséget terjeszthetnek az egészséges méhcsaládokra, így a nevelésüket mindenképpen szakértőkre szükséges bízni. Érdemes folyamatosan tájékozódni és figyelni, hogy mikor, milyen segítséget nyújthatunk a méheknek.

 

Fotó: SIÓ-Eckes/Rácz Tamás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!