Hozzávalók:

  • 500 g lencse
  • 2 evőkanál olaj vagy zsír
  • 1 nagy fej vöröshagyma, apróra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma, zúzva
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 babérlevél
  • 1 kávéskanál őrölt kömény (opcionális)
  • Só, frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
  • 1,5-2 liter zöldség- vagy csirkealaplé (vagy víz leveskockával)
  • 200 g tejföl
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál liszt (a habaráshoz)
  • 2-3 evőkanál ecet (ízlés szerint)
  • friss petrezselyem a tálaláshoz

A lencsét mosd át, majd áztasd be legalább 2 órára, de akár egy éjszakára is. Az áztató vizet öntsd le róla.

Egy nagyobb lábasban hevítsd fel az olajat vagy zsírt. Add hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és párold üvegesre közepes lángon néhány perc alatt. Add hozzá a zúzott fokhagymát, és párold további 1 percig, vigyázva, hogy a fokhagyma meg ne égjen. Húzd le a lábast a tűzről, szórd bele az őrölt pirospaprikát, keverd el gyorsan, majd öntsd fel egy kevés alaplével, hogy a paprika ne égjen meg.

Add hozzá a lencsét, a babérlevelet és az őrölt köményt (ha használsz). Öntsd fel annyi alaplével vagy vízzel, ami bőven ellepi a lencsét (kb. 1,5 liter). Sózd, borsozd ízlés szerint. Fedd le a lábast, és közepes lángon főzd a lencsét puhára. Ez a lencse fajtájától és áztatási idejétől függően 30-60 perc. Időnként ellenőrizd, és ha szükséges, pótold az alaplevet. Amíg a lencse fő, készítsd el a habarást.

Egy tálban keverd csomómentesre a tejfölt a liszttel és a mustárral. Merj hozzá egy – két merőkanállal a forró lencsefőzelék levéből, és keverd simára. Öntsd a habarást fokozatosan a főzelékhez, folyamatosan kevergetve. Forrald fel ismét, és főzd további 5 – 10 percig, amíg besűrűsödik. Kóstold meg, és ha szükséges, fűszerezd sóval, borssal és ecettel. Az ecet kiemeli a lencse ízét, és kellemes savasságot ad neki. Tálalás előtt szórd meg friss, apróra vágott petrezselyemmel. 

Tipp: Ha gluténmentesen és laktózmentesen készítenéd, a habarást hagyd ki belőle, és e1-2 merőkanálnyit veszél ki a lencséből, és turmixold le. Azzal is jól be tudod sűríteni.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!