Ami nem hiányozhat a kertből: a sátán növénye, vagy egészségünk őre?

A vöröshagyma akár 40%-kal csökkentheti a gyomorrák kockázatát az, aki rendszeresen fogyasztja! Bár sokan az erős illata miatt viszolyognak a fogyasztásától, pedig nem biztos, hogy helyesen teszik. Íze a benne található éterikus olajok miatt csípős. Jellegzetes aromáját, illatát pedig a benne lévő allilszulfid adja.
Előéletét nem ismerjük, de az bizonyos, hogy vadon termő fajtái már 5000 évvel ezelőtt egész Ázsiában előfordultak. Feltehetőleg Iránban került először a kultúrnövények közé, ahonnan átkerült Egyiptomba, ahol a sírkamrák hieroglifái között a hagymát – a növekedés és a termékenység szimbólumaként – az istenek társaságában jelenítették meg.

A Nílus mentén már jelentős hagymatermesztés folyt (a piramisépítők ellátására), s valószínűleg innen került át később Görögországba, majd Rómába a sokféleképpen felhasználható növény. A rómaiaknál feltehetőleg már szintén a köznép tápláléka volt, mert Plautus egyik vígjátékában így ír a mihaszna naplopóról: „Bűzlik a hagymától, mint a gályarabok' A Bibliában szintén említést tesznek róla, mert a Zsidók Egyiptomban halat, uborkát, dinnyét, valamint vörös-és fokhagymát is ettek.
A mohamedánok a létezését a sátánnak tulajdonították, azt állítva, hogy amikor a Gonoszt kiűzték a Paradicsomból, az eszeveszetten menekült, s ahová a jobb patájával lépett, ott vöröshagyma, ahová a ballal, ott fokhagyma termett. Pár évszázada a fogyasztása bűnnek számított.
Magyarországon a hagymát a XV. század közepéig nem termesztették. Bonfini viszont már említi, hogy Beatrix királyné, Mátyás király felesége milyen boldog volt, amikor Itáliából hagymát kapott ajándékba.

Termesztése és felhasználása azonban csak a XVII. Század közepétől vált széleskörűvé, de a később híressé vált makói hagymatermesztés csak az 18oo-as évek elején alakult ki. Európában azóta hagymás nemzetként (is) ismernek bennünket. Az elmúlt évtizedekben a paradicsom és a fűszerpaprika mellett a hagyma volt a legkeresettebb exportzöldségünk.
A hagymaféléket világszerte a legnépszerűbb gyógyító hatású zöldségfélék közé sorolják, mert közös jellemzőjük, hogy vitaminokban (Bl, B2, C, E) és ásványi anyagokban rendkívül gazdagok Táplálkozási jelentőségük igen nagy. Ételek, saláták készítéséhez, főszerezéshez használják, de nyersen is fogyasztják.

A vöröshagymát 2ooo évvel ezelőtt Indiában már gyógyszerként használták. Többek között szívbetegségekre, reumatikus fájdalmakra, sebfertőtlenítésre, de még himlő ellen is alkalmazták. Az egyiptomiak az életerő jelképeként tisztelték, s ugyancsak sokféle bajra, betegségre használták.

A hagyma ezt a szerepét máig megtartotta: a kínai Santung tartományban egy felmérés során a hagymafélék öt tagjának – a fokhagymának, a fokhagymaszárnak, a mogyoróhagymának, a kínai metélőhagymának és a vöröshagymának – az egészségre kifejtett hatásait vizsgálták. Az eredmény: az ezeket a növényeket legnagyobb arányban fogyasztóknál a gyomorrák kockázata csak 40 %-a volt azokénak, akik ritkán ettek belőlük.

A hagyma flavonoidokban leggazdagabb zöldségfélénk, ami rosszindulatú daganatok és szívproblémák hatásos ellenszere. A hagymafélék vértisztító, koleszterincsökkentő, szív-és érrendszer-erősítő, vérnyomáscsökkentő, trombózis gátló, fertőtlenítő, baktérium- és gombaölő, arcüreggyulladást gyógyító, vércukorcsökkentő, vizelethajtó hatását is ismerjük. „Reggel éhgyomorra egy kis fej vereshagymát egyen meg, tisztítja a tüdőt' – tartja a néphit. A népi gyógyászatban régen vöröshagymából készült teát alkalmaztak megfázás, köhögés ellen, láz- és köhögéscsillapítóként. A mai természetgyógyászok napi l-2 gerezd fokhagyma, s egy fej vöröshagyma elfogyasztását javasolják a természet patikájából.